A regény japán kulisszái mögött: utcák, városrészek, kávézók, szentélyek, jazz, kalligráfia, cseresznye, szaké - meg úgy általában Tokió és Japán.

A regényről

2017/10/14. - írta: Kenshin

tokioi_lilasag_elolap.png

Boris Martinović: Tokiói lilaság (Urbis, 2017)

Megjelenés dátuma: 2017. november 10.

 

Fülszövegek:

Tokió, tavasszal. Sibuja utcáin színes emberáradat hömpölyög, Roppongi fényei lüktető táncot lejtenek, a Meguro partján a megújulás frissességével virágzik a cseresznye. Akiko mégsem a része. A lelke hónapok óta valamiféle szürke homályban, kietlen sivatagban vándorol. Akár egy szellem a létezés határán. Sem a családja, sem a legjobb barátnője nem képes áthatolni a falon, amit maga köré húzott. Csak Kakasi, a rejtélyes zenész, akivel egy alagsori jazzbárban ismerkedik meg. Lila tekintete mintha réseket találna Akiko falán, és a lilaság apránként kúszik a sötétség legmélyére, hol Kakasi trombitajátékán, hol a szavain keresztül. Története egy magának való szaké mesterről, a szerelméről, a háborúról, a kalligráfiáról, ízekről és illatokról, életről és halálról szól.

Boris Martinović első kötete egy összetett lélektani regény, melyben mágikus módon fonódnak össze emberi sorsok, finoman árnyalt hangulatok, a valóság jelenetei és a misztikum látomásai. A helyszínek, a szereplők, a képek és a hangulat merőben japán, a szerző mégis egyedi világot alkot, mely bensőséges hangon szól az olvasóhoz.

 

„Lassan ereszkedett le a szemhéja, akár a Hold, amikor a horizont mögé bújik. A következő pillanatban Kakasi tágra nyitotta mindkét szemét. Pupillái hatalmasra duzzadtak. A bennük lakó lilaság, mint valami álmából felébresztett mitikus lény, mozgolódni kezdett, majd elhagyta Kakasi tekintetét, és szép fokozatosan magába szippantotta az egész teret. Eltűntek a fotelek, eltűnt a színpad, nem voltak falak, sem képek, sem bárszékek, sem italok. Csak a lilaság hömpölygött végtelen tengerként.”

 „Akikón kívül azonban csupán a csend tartózkodott a szentély területén. A csend pedig nem volt hajlandó megszólalni, sem a lányra mosolyogni, sem segítő kezet nyújtani, sem puhán a lelket nyugtatgatni. A csend csak ült, és figyelt.”

komment
süti beállítások módosítása